A Csobánc már messziről felhívja magára a figyelmet. A tanúhegy tetején ülő várromot Kék-túrázás közben mi sem tudtuk figyelmen kívül hagyni: tudtuk, hogy fel kell mennünk. Nem csak egy pipa volt a térképen, hanem egy olyan kitérő, amiért megéri megdolgozni.

Ahogy feljutottunk

A Csobánc nem adja könnyen magát. A kapaszkodó meredek, helyenként köves, de pont ettől jó túrás élmény. Lépésről lépésre hagytuk magunk mögött a környező szőlőket és réteket, miközben egyre tágult a kilátás. Ahogy közeledtünk a csúcshoz, már érezni lehetett: itt fent más lesz minden.

A várromhoz érve megálltunk egy pillanatra. A falak maradványai nem hivalkodók, mégis erős jelenlétük van. Nehéz nem arra gondolni, hogy évszázadokkal ezelőtt itt figyelték ugyanígy a vidéket, ahogy mi is tettük.

Amit fent átéltünk

A Csobánc tetejéről körpanoráma nyílik: a Tapolcai-medence tanúhegyei, a Balaton-felvidék hullámzó tája, tiszta időben messzire ellátni. Mi csak álltunk, néztünk körbe, és csendben maradtunk egy kicsit. Ritka az a hely, ahol egy túracsoport egyszerre hallgat el – itt ez magától jött.

A várrom nem nagy, de pont elég. Le lehet ülni, enni pár falatot, inni egy kortyot, és hagyni, hogy a szél és a kilátás együtt dolgozzon. A Csobánc nem csak egy történelmi emlék, hanem egy igazi megérkezés-élmény a túra közepén.

Miért volt különleges kék-túrás megálló?

Mert egyszerre adott kihívást és jutalmat. A feljutás megdolgoztatott minket, a csúcs viszont mindent visszaadott. Itt nem csak átsétáltunk, hanem tényleg megálltunk, körbenéztünk, és tudatosult bennünk, hol is járunk.

A Csobánc számunkra a Kék-túra egyik olyan pontja lett, amit később is emlegetni fogunk. Nem csak a kilátás miatt, hanem azért az érzésért, amit ott, együtt átéltünk.

Tovább a jelzésen

Miután eleget időztünk fenn, visszatértünk a jelzésre, és folytattuk az utunkat. De a Csobánc velünk jött fejben még jó ideig – egy olyan megállóként, amiért érdemes volt letérni, kapaszkodni, időt szánni rá.